Chapter VII.

Üdvözlet, Drága Olvasóim! 

Van pár közérdekű információ, amit szeretnék megosztani Veletek:

• A fejezetek valószínűleg kéthetente fognak érkezni, de így is le vagyok maradva tételírással, szóval lehet hogy júniusban már nem lesz több rész. 
• Új fejlécünk van, amit a csodálatos MissMe-nek köszönhetünk. <3
• Egy kérdés: érdekelne, ha párszor nem fejezetrészt, hanem egy-egy novellát hoznék, amiben a különböző Dimenziókat mutatnám be? 

Most hogy így ezt megbeszéltük, íme a fejezet! Warning: pár csúnya szó is belekerült, amiért elnézést kérek. Kommentjeiteket még mindig várom; köszönöm, FantasyGirl, amiért mindig szakítasz rám időt!

Millió ölelés,
P.

•••

A

 Hercegnő egész nap a Világról beszélt, közben Jennifer jegyzeteket készített. Rengeteg dolgot leírt, amiről még úgy gondolta, fontos lehet. Hogy a dimenziók közötti tér a void, ahol azonnali halál vár mindenkire, és ahol csak különleges hajókkal lehet utazni. Hogy pontosan emiatt inkább dimenzióugrásokkal közlekednek, ami jóval bonyolultabb, mint ahogy hangzik. Hogy Négus úgy hiszi, hogy van egy hetedik, elveszett Peremdimenzió. Vagy ha nincs, majd csinál egyet a Mag anyagából. Hogy az Őrződimenziók már teljes készültségben vannak, és nem fogják ezt hagyni.

Másnap volt a napja, hogy mindezt elmagyarázzák a csapat két férfitagjának és Mr Smithnek. Reggel kilencre rendelték be őket a lakosztály hatalmas „irodájába”. A hölgyek úgy döntöttek, hogy inkább Jennifer adja elő a történetet, ugyanis a Hercegnő hajlamos volt elveszni a részletekben. Meg sem lepődtek, mikor a helyzetismertetés után csak hitetlenkedő pillantásokat kaptak.

- Jen, remélem nem gondolod, hogy mindezt el is hisszük… - mondta Marcus óvatosan.

- Mert te meg tudod magyarázni az eltűnéseket logikusan? – kérdezett vissza Jennifer élesen.

- Marcus mindössze azt szeretné mondani, hogy minderre nincs semmi kézzelfogható bizonyítékunk – magyarázta Smith.

A Hercegnő eddig csöndben ücsörgött az asztalnál, ám most megköszörülte a torkát, figyelemfelkeltés szempontjából.

- Nem értem magukat. Fogalmunk nincs, mi folyik itt, fogalmuk nincs, mekkora veszélyben vannak, és mégis képesek „kézzelfogható bizonyítékot” követelni. Bizonyíték a szavaim, bizonyíték az, hogy itt vagyok. Uralkodó családból származom, nem szokás nálunk a hazudozás.

- Egy szóval nem mondtuk, hogy hazudna, fenség, mindössze rámutattunk arra, hogy a történet, amit hallottunk, kicsit… hihetetlen – visszakozott Marcus.

- Kicsit – hümmögte Greg szarkasztikusan.

- Mr Allen, van valami kifogása? – kérdezte a Hercegnő szigorúan. Ekkor látszott igazán, hogy nincs hozzászokva ahhoz, hogy megkérdőjelezzék. Arca komoly volt és határozott.

- Nincs, fenség.

- Felség. Az Udvarban a hercegek, hercegnők uralkodnak – javította ki Jennifer.

- Pardon.

- És Négus mi? – tért át a gyakorlatias kérdésekre Mr Smith.

A Hercegnő egy megvető fintort vágott.

- Azt hiszem, itt „Hódítónak” neveznék. Megszállottan keresi a Hetedik Peremdimenziót, és közben magának akarja az összes hatalmat. Nem tudom, miért kell neki az összes dimenzió – még nem létező is – de gyanítom, nem jó cél vezéreli.

- És téged miért keres? – kérdezte Jennifer. A csapat elkerekedett szemmel nézett rá, amiért le merte tegezni. A Hercegnő azonban nem szólt semmit. Ehelyett behunyta a szemét, és hátradőlt a székben.

- Az Udvar törvénykönyve miatt. Addig nem nyílik meg a trónterem számára, amíg nem végez az elődjével. Vagy míg az engedélyt nem ad rá, hogy elfoglalhatja a helyét.

- És nem tudna csak kinyitni a trónterem ajtaját?

- Varázslattal van védve. Az Udvar törvénykönyve több varázslatból áll össze, és ennek egyike a termet védő.

Csend ereszkedett közéjük. Próbálták feldolgozni mindazt, amit hallottak, és kitalálni valamilyen – akármilyen! – megoldást a kialakult helyzetre.

Mindeközben a polgármesteri hivatal puha szőnyegével fedett folyosóján egy pár kifényesített cipő sétált végig hangtalanul, majd viselőjük helyet foglalt a kényelmes bőrszékek egyikében. Ám nem sokáig kellett várakoznia a kellemesen melegre fűtött helyiségben, hamarosan már New York polgármesterével ült szemben.

- Van valami előrehaladás az ügyben? – kérdezte a város első embere köszönés nélkül.

- Nincs, uram – válaszolt a rendőrfőnök.

- Még mindig nem tudják, kik az emberrablók?

Nemleges válasz.

- Azt se, hogy ki a Hercegnő?

- Nem, uram.

- Értem – mondta a polgármester veszélyes hangsúllyal, és egy képet tett az asztalra, amin egy vörös hajú hölgy látszott egy parkban.

- Segítek, jó? Mert úgy látom, egyedül nem megy. Ez itt a Hercegnő. A titkosügynökség védelme alatt áll. Úgy tudom, maga jóban van Smith-tel. Kerítse elő nekem ezt a nőt, és akkor valószínűleg megszűnnek az eltűnések.

- Uram, minden tisztelettel, de meg kell tagadnom kérését. Ha a titkosügynökség vigyáz rá, abba a rendőrség nem szólhat bele.

- Úgy? Akkor magam veszem kézbe az irányítást. Maga elmehet. Örüljön, hogy nem távolíttatom el a helyéről.

A rendőrfőnök felállt az asztaltól. Nagy kísértést érzett, hogy a jelvényét a másik férfi arcába vágja, de végül nem tette meg.

- Viszontlátásra – köszönt el inkább, és otthagyta. Úgy viharzott végig a folyosón, hogy közben észre sem vette a másik személyt, aki ugyanabban a székben ült, mint ő, alig tizenöt perccel azelőtt. A sötét hajú férfi engedély nélkül lépett be az irodába. A polgármester nem nézett fel.

- Mondtam, hogy leléphet. Vagy talán meggondolta magát?

- Egyik sem – válaszolta az idegen. Az asztalnál ülő férfi megremegett.

- Ne haragudjon, nem tudtam, hogy ön az. Miben lehetek szolgálatára?

- Egy hónapja maradt arra, hogy előteremtse nekem a Hercegnőt. December 24-én itt leszek, és ha az a ribanc még mindig a talpnyalóinál van, magát fogom felelőssé tenni. Ne! – szakította félbe a polgármester tiltakozását. – Tudom, hogy ünnepnap. Iparkodjon, hogy ne várják hiába a gyerekei.

Ezután Négus az ablakhoz sétált. A polgármester árgus szemekkel figyelte minden mozdulatát.

- Tudja, azt hittem, egyszerűbb lesz. Főleg, miután rávettem az Árnyakat, hogy vadásszanak le pár gyarlót ebből a dimenzióból. De maga… Maga nem tud semmit, mi folyik odakinn. Azt hiszi, ez is csak afféle politikai játék. Sose volt még háborúban, igaz? Remélem, megéli, mikor bevonulok ide csapataimmal és elpusztítok mindent. Már nem kell olyan sokat várni. De előbb még meg kell nekem szereznie a Hercegnőt. Ne csessze el! – nézett a férfire jelentőségteljesen, majd köddé vált. A polgármester remegve vette a kezébe az aranyos keretbe foglalt képet a családjáról, és végigsimított felesége arcán.