Chapter I.

Üdvözletem, drága Olvasó! 

Jó érzés újra itt lenni. Remélem, sok régi és új arcot fog idevonzani ez a történet. Magáról a sztoriról annyit szeretnék csak mondani, hogy az alapja egy fura álom, de majd az álombéli paradoxonokat megpróbálom elkerülni. :)

Kellemes olvasást kívánok, és ha tetszik, hagyj egy rövidke véleményt a fejezet alatt!

Millió ölelés,

P.

•••

K

erékcsikorgás és ajtócsapódások.

- Gyerünk, gyerünk, mozgás, mozgás – harsogott Jennifer hangja, ahogy parancsokat osztogatott a sisakot és bevetési ruhát viselő kommandósoknak. Ő maga és két társa, Marcus és Gregory a szokásos titkosügynök-öltönyüket viselték, de a hófehér ing alatt egy golyóálló mellény lapult. Csak mert sosem lehet tudni. 

A háztól kétutcányira álltak meg, és most hang nélkül lopakodtak a közelébe. Az építmény egy nagyhatalmú drogbáró fiáé. Az ügynökség beépített emberének több hónapnyi nehéz munka árán sikerült végre kiszolgáltatnia a pontos címet, és most már csak a „nehéztüzérségen” múlott a bevetés sikere. Márpedig ha a rajtuk múlik, akkor biztos a fogás. Az évtized legjobb csapata állt a bejáratok előtt, és várta, hogy Jennifer megadja a jelet. A huszonöt éves lány összenézett két kollégájával, majd intett. A kommandósok berúgták az ajtókat. A házban három férfi tartózkodott, éppen a dohányzóasztalon pókereztek. A legfiatalabbik a báró fia. Rövid dulakodás után bilincsek kattanása hallatszott, és a három jómadarat kikísérték az időközben az udvarra parkoló autókhoz. Jennifer összefont karokkal állt a bejárati ajtóban, és elégedetten szemlélte az elvonuló járműveket.

- Ms Black – szólalt meg mellette Marcus.

- Igen? – fordult felé a nő.

- Két kiló kokaint találtunk a fürdőszobában, plusz egyet a konyhában, a nappaliban pedig 30 milligrammot már kiosztott adagokban. Gondolom, épp megzavartuk a bulijukat – jelentette Marcus lelkiismeretesen.

- Köszönöm – biccentett Jennifer, és egy halvány mosoly jelent meg az arcán. Még mindig szörnyen szerencsésnek érezte magát, hogy ilyen jó csapata van. Marcus harminc éves, kissé kövérkés, nagydarab férfi, aki jó New Yorki létére imádta a fánkot és a kávét. Ő lenne a „rangidős” a csapat vezetésére, de ezt inkább ráhagyta a frissen végzett Jenniferre. Marcus már egy ideje gondolkodott azon, hogy kilép, és letelepedik valahol messze a várostól, de sosem tudott hátat fordítani a mostani, izgalmakkal teli életének. A harmadik tag a huszonhat éves, magas, jóképű, mindig borostás Gregory, akit mindenki csak Gregnek hívott, és akiért mindenki odavolt.

Mint minden sikeres bevetés után, a háromfős csapat most is összegyűlt egy kocsmában egy pohár sörre.

- Nem semmik ezek a kommandósok! – lelkendezett Greg az este folyamán sokadjára. – Nem hiába „nehéztüzérség” a becenevük.

- Oké, most komolyan: van náluk egy nőnemű egyed, aki felkeltette az érdeklődésedet, vagy hirtelen meleg lettél, hogy ennyit beszélsz róluk? – csipkelődött Marcus. De Greg ügyet sem vetett rá. Tovább csevegtek mindenféléről. Éppen a legújabb filmekről beszélgettek, mikor Jennifer telefonja megszólalt. A nő vetett egy pillantást a kijelzőre, majd összeszorított szájjal megnyomta a „Hívás fogadása” gombot.

- Helló, főnök – szólt bele, hogy a többiek is hallhassák. Marcus és Greg hitetlenkedve néztek össze. Este tíz óra volt, bevetés után. Mi lehetett ilyen fontos?

- Most azonnal? – kérdezte Jennifer kissé bosszúsan. A többiek nem hallották a választ, csak társuk bólogatását látták.

- Akkor holnap. Ott találkozunk – búcsúzott Jennifer, és letette.

- Na, mi az, mit akart? – kérdezte Greg pletykára éhesen.

- Előléptetnek? – érdeklődött Marcus. A nő meglepetten pillantott rá.

- Miből gondolod, hogy azért hívott?

- Hát mert… Ez a mai sorjában a hatodik olyan akció volt, amit Te vezettél és sikeres volt. Én előléptetnélek. Vagy fizetésemelést adnék – magyarázkodott a férfi.

- Te túl lágyszívű vagy, Marcus – mondta Jennifer kedvesen. – De egyik sem. Új feladatunk van, uraim. Egy hölgyet kell megvédenünk. A Hercegnőt.

- A Hercegnőt? Hogy hívják, Csipkerózsika? – poénkodott Marcus azonnal.

- Nem tudom, hogy hívják. A főnök azt mondta, mindent megtudunk holnap.

- Akkor azt sem tudod, hogy néz ki? – szomorkodott a nagy szoknyapecér Greg.

- Biztos nem úgy, mint Jen – jegyezte meg Marcus, mire mindhárman elnevették magukat. Való igaz, nem sok esély volt arra, hogy egy hercegnő rövid fekete hajjal és egy márkás öltönyben rohangál, bal cipőjében egy összehajtható zsebkéssel.

- Azért azt sem gondolom, hogy nagyestélyiben fog keringőzni a saját betétdalára – mondta Jennifer, és a nagy nevetés közepette somolyogva beleivott az italába. Ezek után már záporoztak a hasonló viccek.

Hajnali egykor hagyták el a pubot, meglehetősen jó hangulatban. Mindhárman fogtak maguknak egy-egy taxit, és hazamentek.

Másnap reggel nyolckor már a főhadiszálláson voltak. A Nagy Alma egyik legmagasabb felhőkarcolója a titkosügynökség épülete. Jenniferék főnökének irodája a harmincnyolcadik emeleten volt. Mr Smith már tíz éve vezetette a Különleges Egységet. Kedélyes, kissé kopaszodó, pocakos agglegény volt. Nem szeretett terepre menni, ám a taktikai megbeszéléseken rendszeresen brillírozott. Bensőséges kapcsolatot ápolt hatalmas tölgyfa íróasztalával, most is az mögött ült.

- Srácok! – köszöntötte szokásos szavajárásával a belépőket, és egy széles mosoly lepte el az arcát.

- Helló, főnök – üdvözölte Jennifer, míg a két férfi biccentett.

- Foglaljatok helyet – intett Mr Smith, és ő is visszaült a fekete bőrszékbe. Az arcáról eltüntetette a vigyort, és komolyságot erőltetett vonásaira.

Miután a csapat kényelembe helyezkedett, Smith belekezdett a feladat ismertetésébe.

- Ma pontosan tizennégy órakor kell a Central Parkban a víztároló keleti oldalán átvennünk a Hercegnőt a korábbi testőreitől. Pontos információ később. A golyóálló Nissan terepjárót és a szintén golyóálló BMW-t visszük. Greg vezeti a terepjárót, ebben ül a hercegnő és Jennifer. Marcus, te fedezed őket a másik autóval. A Madison sugárúton álló lakosztályba viszitek. Ott várlak benneteket. Lehetőség szerint próbáljátok a legkisebb feltűnést kelteni. Van kérdés?

A kérdezettek már ismerték a módit. Egymásra néztek, majd egyszerre rázták meg a fejüket.

- Nincs.

- Rendben. Akkor délután egykor a mélygarázsban találkozunk – jelentette ki Smith, és egy kézlegyintéssel jelezte, hogy elmehetnek. Jenniferék felálltak, és szó nélkül elhagyták az irodát. A kávégép mellett gyűltek össze.

- Oké, még mindig frászt kapok, amikor ilyen karót nyelt – jelentette ki Marcus, miközben aprópénzt szórt be az automatába.

- Ki a halál ez a Hercegnő, hogy ennyire fontos? – kérdezte Greg. Jennifer rápillantott az órájára.

- Hamarosan megtudjuk.