Chapter V.

Üdvözlet, drága Olvasók!

Ne haragudjatok a késésért, az igazat megvallva magamnak okoztam plusz munkát, ugyanis utolsó pillanatban megváltoztattam a fejezet utolsó két bekezdését, és kreáltam egy új szereplőt, akit a Szereplők modul alatt meg is tudtok tekinteni. (De el a kezekkel!) 
Úgy gondoltam, Marcus és Greg is megérdemelnek egy kis rivaldafényt, szóval a mai részben velük ismerkedünk meg egy kicsit jobban.
Véleményeiteket még mindig szívesen fogadom! ;) 
Kellemes olvasást! 

Millió ölelés,
P. 

•••

M

arcus miután elhagyta a lakosztályt, visszavitte a kocsit az ügynökség garázsába. A portán megérdeklődte, hogy Gregory bent van-e még. A nemleges választ követően a férfi hazament saját kis garzonlakásába. Rendelt egy pizzát, s míg az kiérkezett, lezuhanyozott. Hosszan masszíroztatta a hátát a forró vízzel, megpróbálta kigőzölni a nap problémáit a fejéből, de nem járt sikerrel. Így amikor lehuppant a kényelmes foteljába, ott vette fel a magánpárbeszédének fonalát, ahol abbahagyta. Régi megszokása volt, hogy gondolatait dialógusba foglalja. Úgy gondolta, ezzel a folyamattal a probléma mindegyik oldalát meg tudja vizsgálni egy képzeletbeli mikroszkóp alatt. Maga elé vette a laptopját, és miközben a sonkás pizzáját falatozta, beindított egy újabb keresést a Hercegnőre. Két hónapja ezen dolgozott. Már majdnem minden lehetséges adatbázist átvizsgált, de nem talált semmit – még egy apró feljegyzést sem – a vörös hajú szépségről. Végül feladta, és ágyba bújt. A gépet azért bekapcsolva hagyta. 

Mindeközben Greg a Keleti 39. utca egyik bárjában múlatta az időt. Barátnőjét várta, Clary-t, aki szokás szerint késett. Mikor végül belibbent az ajtón, mindenki felé fordult. Clarissa egy modellalkatú, szőke hölgy volt, igéző kék szemekkel. Gregnek két hónapjába tellett, hogy meghódítsa, ám a varázs hamar elmúlt. Igazából minden kapcsolatával ez történt. Megszerezte magának a nőt, majd pár hét múlva már nem érzett iránta semmit. Az ügynökségnél volt, aki nőfalónak vagy szívtörőnek „becézte” a férfit, de barátai és közeli munkatársai tudták, hogy ez nem igaz, akkor is, mikor maga Greg is elbizonytalanodott. Sosem tudta kitalálni, miért csinálja ezt. Az érzések furcsák.

Clary a pult mellett elhaladva rendelt magának egy Martinit, és most azzal közeledett a bokszban ücsörgő férfihez. Greg udvariasan felállt, és egy csókot lehelt a nő halványrózsaszín ajkaira. A viszonzás akkor sem lehetett volna hűvösebb, ha az Antarktiszon vannak.

- Milyen napod volt? – érdeklődött a férfi. Clary meghúzta a vállát, és belekortyolt az italába.

- Felhívott az NYC Modellügynökség. Behívtak egy fotózásra.

- Ez remek!

A nő elmosolyodott.

- Igen, az – vallotta be

- Mi ez a nyugalom? Nem örülsz?

- Ne hülyéskedj, persze, hogy örülök. Ez volt minden álmom! Viszont beszélnünk kell – jelentette be komolyan Clary.

Greget kirázta hideg. Tudta, mi jön ez után a mondat után, és szeretett volna túllenni rajta.

- Miről is? – kérdezte tettetve.

- Rólunk. A kapcsolatunkról. Sosincs időd rám! Vagy túlórázol, vagy a csapatoddal vagy, vagy nem is tudom, merre jársz.

- Most itt vagyok.

- Igen, látom – jegyezte meg keserűen a nő. Nem volt türelme a férfi fanyar humorára.

- Nézd, Clary, nagyon fontos vagy nekem, ezt ne feledd el. Viszont a munkám is az, főleg most.

- Sajnálom, Greg. Ennyi volt.

A férfi hátradőlt. Mellkasában hirtelen betölthetetlen üresség támadt. De aztán szemügyre vette a vele szemben ülő nőt, és rájött, hogy nem ő fog hiányozni, hanem az érzés, hogy van valakije. Valaki, aki ott van mellette, valaki, akivel kalandokat élhet át, valaki, aki megérti őt. Valaki, akire vigyázhat. Clary egyik sem volt. 

Az este éjjelbe fordult, a bár kiürült. Greg a pultnál üldögélt, egyedül. Egy pohár Bourbont kortyolgatott, és az élet elcseszettségén gondolkodott, mikor a mellette lévő székre lehuppant egy fiatalember. Divatosan volt felöltözve, talán túlságosan is. Barna bőrcipő, szörnyen szűk fekete nadrág, végig felgombolt pöttyös ing, fekete keretes szemüveg. Szája barátságos mosolyra húzódott, ahogy végigmerte Greget, és beletúrt, dús, göndör, barna hajába.

- Szia, Adam vagyok – mutatkozott be.

- Greg.

Ezután hallgatásba burkolóztak. Egyikőjük sem tudta, hogyan törje meg a csendet, ami Adam számára egy teljesen új érzés volt. Általában mindig tudta, mit mondjon. Ő volt a parti közepe, az állandó vidámság megtestesítője. Minden őrültségben benne volt. Ám Gregben volt valami szokatlan.

Egy tequila után végül összeszedte magát.

- Szóval, mit is csinálsz itt így egymagadban? – kérdezte.

A megszólított mélyet sóhajtott.

- Most már minden világos – jelentette ki Adam műkomoly hangon, Greg pedig felnevetett. Röviden vázolta az este történéseit, a másik férfi pedig megértően bólogatott. A történet után hamar áttértek kellemesebb beszédtémákra, és végül zárórakor tette ki őket a pultos. De a két fiatalembert ez sem állította meg. Adam csak két utcányira lakott, úgyhogy úgy döntöttek, ott folytatják a beszélgetést. Ám nagyobbat nem is tévedhettek volna. Pár méter után a hideg fogvacogtatóvá vált.

- Mi a franc? – morgott Adam, ám Greg gyorsan leintette. Agyán gondolatok tömkelege cikázott át, de valahogy mindig ugyanahhoz a képhez jutott vissza: a sikátor falán a krétával írt szavak. A Hercegnő az enyém! Vajon tudják, hogy én tudom, hol van a nő? Az nem volt kérdés, hogy mi okozza ezt a még november elején is szokatlan időjárást. Az emberrablók. Itt vannak kinn, és az ügynök még a fegyverére sem számíthatott, hiszen az a szolgálati kabátjának zsebében volt. Árnyak ellen amúgy sem harcolhattak volna. Greg megfogta Adam karját a könyökénél, és a másik irányba kezdte húzni a férfit. A jeges szél meglebbentette hajukat, és könnybe lábasztotta szemüket. Tarkójukon már égnek állt a szőr, amikor egy taxi leparkolt mellettük.

- Hé, fiúk, kell egy fuvar? Rohadt hideg van odakint.

Adam és Greg szó nélkül beugrottak hátulra.